REGISZTRÁCIÓ A MAGYAR TURISZTIKAI ÜGYNÖKSÉG ÉRTÉKESÍTÉSI IGAZGATÓSÁGA ÉS A MAGYAR TURISZTIKAI SZÖVETSÉG KÖZÖSEN SZERVEZETT KÜLPIACI NAP SZAKMAI RENDEZVÉNYÉRE

A Külpiaci Nap rendezvényre kizárólag beutaztató irodák, szállodák, rendezvényhelyszínek, nemzetközi piacon is érdekelt programgazdák, és szolgáltatók nemzetközi kongresszusszervezők beutaztató rendezvényszervezők, és beutaztatással foglalkozó start-up cégek munkatársainak regisztrációját várjuk. A turizmus egyéb területein dolgozó szakemberek számára ezúttal nem tud regisztrációt biztosítani a szervező.

Az eseményen való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Csak az előzetesen regisztrált és elfogadott regisztrációval rendelkező érdeklődőknek tudunk a rendezvényen helyet biztosítani. A regisztráció elfogadásáról minden esetben visszaigazolást küldünk a regisztráció során megadott e-mail címre.

A sikeresen regisztráltak előzetes bejelentkezés nélkül vehetnek részt a délelőtti szakmai előadásokon. A délutáni külpiaci prezentációkra szintén előzetes regisztráció szükséges, mivel szekciótermekben zajlanak, amelyek befogadóképessége 30 fő. A délutáni workshop négyszemközti (B2B) beszélgetéseire előzetes időpontfoglalás szükséges. A délutáni workshop négyszemközti (B2B) időpontokra való bejelentkezés a várhatóan május 15-én megnyíló online workshop órarendben lehetséges az előzetesen sikeresen regisztrált résztvevőknek. Az időpontokat a bejelentkezés sorrendjében osztja ki a rendszer.

A Külpiaci Napra 180 fő vendég regisztrációt tud fogadni a rendszer. A Külpiaci Napra bejelentkezett vendégek számára a délelőtti és délutáni programokon való részvétel javasolt, a regisztrált vendégek részvételére számít a két szervező szakmai cég.

A Külpiaci Napra kizárólag a turisztikai szakma fent említett képviselőit várjuk, ezért a sajtó számára ezúttal nem tudunk regisztrációs lehetőséget biztosítani.

Kapcsolat: nikolett.vanczo@mtu.gov.hu, doroti.tar@mtu.gov.hu, magdolna.fekete@mtu.gov.hu

Kapcsolat

Amennyiben kérdése lenne, vagy segítségre szorul a regisztrációval kapcsolatban, akkor írjon a szakmainap@turizmus.com email címünkre.